A mikrofizetés koncepciója jó, ennek ellenére csak kevés helyen működik.
Néhány éve az online újságok nagy reménysége volt ez a fizetési forma. Logikusnak tűnt, hogy az előfizetéstől ódzkodó olvasók kisebb, online fizetett összegért juthassanak hozzá egy-egy kívánatos cikkhez. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy sokkal kevesebben fizettek így, mint az feltételezhető volt. A témával foglalkozó szakértők többsége állítja, hogy az ellenállás nem anyagi, sokkal inkább lélektani eredetű: Túl magas a tranzakciós költsége annak, hogy eldöntsük érdemes-e valamiért a weben pénz adnunk.
Érdekes, minden korábbi mikrofizetési megoldástól eltérő javaslattal állt elő 2009. elején a Kachingle. Ez lényegében egy becsületkassza, amibe havonta befizethetünk valamekkora, tetszés szerinti összeget. A beszedett pénzt a rendszer azután szétosztja azok között a tartalomszolgáltatók között, akiknek az oldalait látogatjuk. A felosztás alapja nem az ismertség, a nagyság, hanem kizárólag látogatásaink száma.
A Kachingle egyaránt elkerüli az előfizetés (olyanért fizetek, aminek csak a töredékét olvasom el) és a cikkenkéti mikrofizetés (az információszerzési folyamat megszakítása, magas mentális tranzakciós költség) buktatóit, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a közönség támogassa kedvenc kiadványait.
Bár a megoldás iránt számos kiadvány érdeklődik, igazi áttörést eddig nem sikerült elérni. A további fejlődést lassíthatja, hogy a Kachingle a napokban márkavédelmi konfliktusba keveredett az egyik legbefolyásosabb médiahatalommal, a New York Times-szal.
